Nem vagyok Ukrajna belső ügyeinek ismerője, a diktátorok barátja meg különösen nem, de mostanság kezdek óvatos lenni, amikor diktatúrákról, diktátorokról ír az amerikai és az európai sajtó.

Fényes spanyol győzelemmel befejeződött a labdarúgó Európa-bajnokság. A nagy fogadkozások ellenére tele volt politikusokkal a kijevi stadion. Lech Walesától kezdve a spanyol kormányfőn át a magyarig, és természetesen az olasz miniszterelnökig, Montiig. A Timosenkó-ügy miatt a nyugati sajtó Ukrajnát egyértelműen diktatúrának, Janukovics elnököt pedig diktátornak kiáltotta ki.

/files/3/b/3b6b3100402f3b6ba868b5448abd5d82_60x60_c.jpgNem vagyok Ukrajna belső ügyeinek ismerője, a diktátorok barátja meg különösen nem, de mostanság kezdek óvatos lenni, amikor diktatúrákról, diktátorokról ír az amerikai és az európai sajtó. A különböző emberjogi szervezetek „elfogulatlan” állásfoglalásairól, nyilatkozatairól már ne is beszéljek.

Hogy Timosenko jogosan ül vagy sem, nem tudom. Azt ellenben igen, hogy a volt miniszterelnöknő és férje Ukrajna egyik olaj és gázügyekben érdekelt, újgazdag, dollár-milliárdos családja, remek orosz kapcsolatokkal. Politikusként állítólag itt követett el büntetendő hibát, amikor idegen érdekeknek kedvező gáz- és olajszerződéseket kötött. A bíróság szerint jogosan van börtönben. A világ politikusainak egy része szerint pedig a diktátor elnök szólt bele a döntésbe, Timosenko kárára.

Amióta Magyarországot diktatúrának kiáltotta ki a nyugati sajtó, vagy a magyar miniszterelnököt ohne weiteres a legsötétebb diktátorokhoz, köztük Hitlerhez hasonlította ugyanez a média, egyre inkább nem hiszek nekik.

Mondom, óvatos vagyok ezekkel a kijelentésekkel. Amióta Magyarországot diktatúrának kiáltotta ki a nyugati sajtó, vagy a magyar miniszterelnököt ohne weiteres a legsötétebb diktátorokhoz, köztük Hitlerhez hasonlította ugyanez a média, egyre inkább nem hiszek nekik. Ahogy azt sem hiszem el, hogy ártatlan ez a demokráciájára annyira büszke Nyugat az arab világban nemrég bekövetkezett változásokban. Évtizedekig ölelgették Khadafit vagy Mubarakot, akik aztán hirtelen gaz diktátorokká váltak. Ami pedig utánuk jött, arról ma még senki nem tudja, hogy abból mi lesz. A mostani káosz marad, vagy majd csak kialakul a rend.

/files/1/6/16e3d162e2e6c885879e7caba3e2cd86_60x60_c.jpgMindenesetre elég különös, hogy az USA és Európa vezetői a megválasztott egyiptomi muzulmán államfőtől Egyiptom demokratikus átalakulását várják. Ilyen nyilatkozatokat olvasok Merkeltől egészen Obamáig. Én még ugyan nem hallottam olyan muzulmán pártvezetőről, aki a nyugati értelemben vett demokrácia alapjai szerint szeretne vezetni egy arab országot, de lehet, hogy most lesz ilyen. Sok jóval persze nem kecsegtet, hogy az elnök azonnal felmondta az izraeli-egyiptomi szerződéseket. Ha az iraki vagy az afganisztáni demokrácia-export “sikereire” gondolok, Egyiptom esetében is inkább szkeptikus vagyok.

Most újabb háború előtt áll az arab térség. Szír-török háború fenyeget. Törökország a NATO tagja, ahogy Magyarország is. Egy ilyen háború esetén a NATO - benne velünk -, nem maradhatna közömbös. Asszad elnök a nyugati média szerint gonosz dolgokat művel, és egy galád diktátor. Oroszország és Kína szerint pedig egy erőskezű, jó vezető, aki csak egy kívülről támogatott etnikai-vallási kisebbség miatt keveredett polgárháborúba. Már megvan a háborús ok is. Szíria a napokban lelőtt egy török repülőgépet. Igaz, hogy ez nem polgári repülő, hanem egy vadászgép volt, ráadásul felderítéssel foglalkozott, és egészen véletlenül behatolt a szíriai légtérbe. Felderített, amíg ott le nem lőtték. A törökök meg nem értik, miért.

Különös dolgok ezek. Bízzunk abban, hogy nem kerül sor egy NATO-szír összeütközésre. Inkább futballozzunk helyette. Bár ahogy Ukrajna példája mutatja, politika nélkül már az is egyre kevésbé megy.