A putri építészet nem egy dehonesztáló kifejezés, hanem az Árpád-kori lakóházépítés egyik irányzata. A putri ugyanis egy olyan földfelszín alá mélyülő, nyeregtetős lakóépület, melynek – leszámítva végfalait – nincs felmenő falazata.

/files/5/e/5eda8e0ef3415cf91647855f502bdee2_60x60_c.jpgTiszaalpári veremházA múlt héten Kecskeméten jártam szakmai konferencián, és ha már addig elmerészkedtem ebben a rekkenő kánikulában, akkor gondoltam, hogy a szecesszió tanulmányozása után időutazom egyet a népi építészet gyökeréig, és leereszkedem egy putriba. A „Hírös Város” közelében, Tiszaalpáron, a Millennium alkalmából elkészült falurekonstrukció során két, félig földbe mélyített veremházat is felépítettek, így végre térben is átélhettem azt, amit eddig csak az építészeti tankönyvekben bemutatott alaprajzok és metszetek alapján képzeltem el.

A putri házak kis alapterületű 3-4×4 méteres négyszögletes építmények voltak, melyek idényszállásként alakultak ki. A legegyszerűbbek egy helyiségből álltak, melybe gádorral védett lépcső vezetett le. E veremszerű házaknak nem volt padlása, mennyezete, a helyiség megvilágítását a végfalakon kialakított keskeny nyílásokkal oldották meg.

/files/d/a/dac87ef7025a5ef1cd8a70a4485c2078_60x60_c.jpgTiszaalpári veremházA veremházak elkészítése rendkívül egyszerű technológiát és minimális – építőanyag kereskedés nem lévén -, a környezetben található anyagot igényelt. A legfeljebb 0,5-1 méter mély verem kiásásából adódó földet egyrészt az oromzat, azaz a végfalak kialakítására használták fel, másrészt az épület közvetlen környezetét töltötték fel vele, hogy a csapadékvizet elvezessék.

Ezt követően alakították ki az ágasfás-szelemenes fa tetőszerkezetet, mintegy sátorként emelve a verem fölé. A tető fedését – héjalását – nádból, gabonaszárból, gallyból készítették, gyakran földréteggel is terítették. Sok esetben a héjazatot belülről is kitapasztották, majd a házak padozatát döngölték.

Őseink nem vitték túlzásba a lakáskultúrát. A veremházak belseje és berendezése igen egyszerű volt, egy kemence, egy ülőgödör a kemence előtt és körben a padka, amin meghatározott hierarchia szerint aludtak az épület lakói. Kéménye a háznak nem volt, így a füst a száján keresztül húzódott ki a kemencéből, majd az ablaknyílásokon keresztül a szabadba.

A putri építészetet tehát ne kezeljük le. Vándorló őseink letelepedésének első épülettípusai a XX. század közepéig megtalálhatóak voltak falvainkban és a pusztákban. Ebből a kezdetleges háztípusból fejlődött ki a többosztatú (többhelyiséges) földház, más nevén a burgyé, mely nem csak a magyar népi építészet klasszikus háromosztatú parasztházának közvetlen elődje, hanem a ma egyre trendibbé váló öko építészet „földházának” is kiinduló pontja.