A morzsagyűjtő Gruber János

A Kontrássy utca és a Zárda utca sarkán, a Somogyi Hírlap székházának falán 2004. január 23-án, a város napján avatták fel Gruber János lapszerkesztő, ügyvéd és író emléktábláját, Fábián Éva és Gschwindt András alkotását. Azért éppen itt, mert az 1891-től 1893-ig kiadott Somogyi Hírlapot Gruber János szerkesztette – noha ez a hetilap csak nevében volt előzménye a most is megjelenő napilapnak.

Gruber, aki sok mindennel foglalkozott hosszú élete során, még több dologgal próbálkozott, és még ennél is többet figyelt meg a világból, a 20. század első negyedében két kis könyvet adott közre szülővárosában, hogy így is megörökíthesse élményeit és tapasztalatait. Azokat az élményeket és tapasztalatokat, amelyeket a kiegyezés körüli és utáni években szerzett szeretett Somogy vármegyéjében. A szóban forgó két kötet – az 1913-ban megjelent Morzsák a negyvenéves asztalról és az 1925-ben kiadott Morzsák az ötvenéves asztalról – a somogyi helytörténetírás hőskorának fontos és máig sokat idézett alakjává tette Gruber Jánost. A két könyv különálló történeteket – „morzsákat” – tartalmaz a régi Somogyország világából, gyakran humorral, ritkán keserűséggel, de mindig bölcsességgel fűszerezve.

Szerzőjük 1846-ban született Kaposváron; gazdatiszt édesapját már nem ismerhette. A fiatalember Kaposváron, Székesfehérváron, Pécsen tanult, és végzett jogászként lépett ki az életbe. Korábban papneveldébe is járt – onnan azért tanácsolták el, mert egészségi állapota miatt nem hitték, hogy megéri a húsz évet. A nyolcvanöt évet élt Gruber aztán húszévente megünnepelte „újjászületésének” évfordulóját…

Nem mondhatni, hogy egyhangúan peregtek a napjai. A kortársak számon tartották mint ügyvédet, tanfelügyelőségi hivatalnokot, vármegyei tisztviselőt, politikust, pénzügyi szakembert, műkedvelő színészt, turistát, később mint a helytörténet krónikását és már a kezdetektől mint gavallért. 1881-ben és 1884-ben ellenzéki programmal választották meg országgyűlési képviselővé a somogyszili választókerületben, s 1889 nyarán Gruber volt az, aki Kossuth Lajos díszpolgárrá választását kezdeményezte Kaposváron.

Számtalan foglalkozása közül – ez tűnik ki visszaemlékezéseiből – a legtöbb időt valószínűleg hivatásos bálrendezőként töltötte Gruber János. Nagy kedvvel vetette bele magát a társasági életbe, elfogulatlanul barátkozott cigányokkal és főispánokkal, iparosokkal és színészekkel. Tagja volt a Kaposvári Népkörnek és a Berzsenyi Társaságnak, a somogyi közélet jeles személyiségein kívül ismerte Blaha Lujzát, Prielle Kornéliát, Apponyi Albertet, Orbán Balázst (a nagy székely helytörténészt), Ugron Gábort, Wekerle Sándort. Rippl-Rónai József festőművész apja is a jó barátja volt.

Könyvei általában hétköznapi helyzetekben mutatják be a politikai élet vagy a művészvilág szereplőit; mulatozó barátként, esendő emberként. De Gruber önmagát sem kíméli: nemegyszer a szerző is nevetségesnek vagy esetlennek mutatkozik a történetekben. Megírja például, hogy ügyetlensége folytán hogyan terült el a táncparketten partnernőjével együtt, mégpedig „a legszerencsétlenebb pozícióban”, vagy hogy miként lepleződött le, amikor tortát lopott az udvari bálon. Azokon, akiket nem szenvedhetett, leginkább úgy próbált bosszút állni, hogy hallgatott róluk népszerű írásaiban. Azt a világot igyekezett tovább éltetni az utókor emlékezetében, amelyben ő jól érezte magát, azokat halhatatlanná tenni, akikkel megtalálta a hangot.

Gruber csak hajlott korában vállalkozott a memoárírásra, s átmelegedő szívvel fordult, de olykor bizonytalan ujjakkal nyúlt fakuló emlékei felé. Maga is tudta, hogy tartozik valamivel az utána következő nemzedékeknek, hiszen egy elmúlt korszak lelkét igazán csak az efféle munkákon keresztül és a hozzá hasonló bölcs öregek segítségével lehet megérinteni. Dúsan terített asztal volt az, amelyről vénülő kezével még összesöpörte a morzsákat; és bizonyos, hogy ezeket a történeteket így csak ő írhatta meg. Ezer szál fűzte Somogy megye és Kaposvár múltjához, amelyet éppen olyan buzgalommal kísérelt meg bemutatni az utókornak, mint amilyen életkedvvel alakítani próbált még fiatalkorában.

Biztosan elégtétellel töltené el az emlékeit sikerrel megőrző szerzőt, ha tudná, hogy az utódok némelyikében követőkre is talált. A közelmúltban elhunyt Lévai József György helytörténész, aki eddig valószínűleg a legbehatóbban foglalkozott Gruber János életművével, valamint Varga István újságíró nemcsak fogyasztója, hanem szaporítója is volt a morzsáknak: ők saját kaposvári történeteiket a „morzsás” könyvek folytatásának tekintették-tekintik.

Gruber János 1931 októberében hunyt el, a kaposvári Keleti temetőben nyugszik. A Morzsák idős írója alighanem maga is tisztában lehetett már azzal, amit később Fekete István fogalmazott meg nagyon szépen: hogy hamarosan „emlékké válok magam is”.