Régiós összefogás a hulladékgazdálkodásban

2012.07.05., csütörtök 13:29

A jövőben együttműködik a Kaposmenti és a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás. A hulladékgazdálkodási szervezetek összefogásának célja az árak alacsonyan tartása, a fejlesztések összehangolása és a hulladék minél nagyobb százalékú újrahasznosítása.

Az egyedüálló megállapodást csütörtökön írták alá a társulások elnökei Pécsen.

- Példaértékű együttműködést kötöttünk – mondta Pécs polgármestere, a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás elnöke az aláírást követően. Páva Zsolt szerint kézenfekvő volt a hulladékgazdálkodási rendszerek összekapcsolása, amely azt is elősegíti, hogy kevesebb szemét kerüljön véglegesen a lerakókba.

együttműködés

- Egy cél vezérelt bennünket akkor, amikor az együttműködési megállapodást terveztük: olyan szolgáltatást nyújtani az ezt igénybevevő embereknek, amely számukra a legolcsóbb. Ezt szolgálja a korszerű rendszerek kiépítése, az újrahasznosítás és a gyűjtési utak összehangolása – hangsúlyozta Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke.

A polgármester úgy fogalmazott: a most formálódó hulladékgazdálkodási törvény alapján csak a közösségi tulajdonban levő cégek kapnak jogot a szolgáltatásra. Ez azért is fontos, mert egy magántulajdonban levő szolgáltató elsődleges érdeke a profit és nem az alacsony díj – tette hozzá – ezért javaslatot tesz a kormány felé arra vonatkozóan, hogy az új közszolgáltató státuszt csak azok kaphassák meg, akik már két éve ilyen tevékenységet végeznek többségi önkormányzati tulajdonban levő cégként.

A cél, hogy minél több hulladékot dolgozzanak fel, minél több háztartás gyűjtse szelektíven a hulladékot és az anyagában nem hasznosítható, de energetikailag értékelhető anyagokat környezetkímélő módon hasznosítsák.

A megállapodás keretében a 118 taggal rendelkező Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás és a 313 taggal bíró Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás ezentúl összehangolják fejlesztéseiket, hogy a kötelezettségeket minél hatékonyabban tudják teljesíteni és féken tudják tartani a lakossági terheket. A cél, hogy minél több hulladékot dolgozzanak fel, minél több háztartás gyűjtse szelektíven a hulladékot és az anyagában nem hasznosítható, de energetikailag értékelhető anyagokat környezetkímélő módon hasznosítsák (például értékesítsék azokat a közeli cemetgyárakban).

A hét éve alakult Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás azt tűzte ki célul, hogy uniós források igénybevételével, mintegy 6 milliárd forintból komplex hulladékgazdálkodási rendszert alakítson ki. A program során népszerűsítik a házi komposztálást és a szelektív gyűjtést: 2016-ig 17 ezer tonna csomagolási hulladékot gyűjtenek be válogatva.

Forrás: Kaposvári Városháza




Az e-mail címeket nem tároljuk!
Bezár

 További hírek

Közgyűlés
Vis maior és termálhő

Vis maior és termálhő

Havazás miatti kárigény benyújtásáról és a fürdőben történő újabb fejlesztésről is döntöttek a városatyák a szerda esti rendkívüli közgyűlésen.
Játék
Nyerjen fürdőbelépőt!

Nyerjen fürdőbelépőt!

Lassan itt a nyár és szívesen strandolna már? Akkor játsszon velünk! A napokban átléptük a 7000 lájkolót, ezért szeretnénk kedveskedni olvasóinknak. Játékunkban 7 db belépőjegyet sorsolunk ki a helyesen válaszolók között a kaposvári Virágfürdőbe.

Részvétnyilvánítás

Megrendüléssel értesültünk Dr. Stadler József építész, főmérnök, egykori önkormányzati képviselő, tanácsnok haláláról. Kaposvár képviselőtestülete és valamennyi polgára nevében szeretnénk kifejezni részvétünket családjának, munkatársainak!

 Sporthírek

Újra Nagy Sportágválasztó Kaposváron!

Újra Nagy Sportágválasztó Kaposváron!

Idén immár harmadszor rendezik meg Kaposváron a Nagy Sportágválasztót! Az elmúlt két év kedvező tapasztalatai után május 24-én és 25-én, azaz pénteken és szombaton ismét bemutatkozási lehetőséget kapnak a városban működő sportágak.
Gergye Roland a német bajnokhoz szerződött!

Gergye Roland a német bajnokhoz szerződött!

A 20 esztendős, 199 centi magas szélsőütő a német bajnok VfB Friedrichshafen együttesében folytatja pályafutását. Gergye úgy érzi, jó helyre kerül, és amellett, hogy folyamatosan fejlődhet, a Bajnokok Ligájában is pályára léphet majd.
Végigtrappolt Csizmaországon a zebrahad

Végigtrappolt Csizmaországon a zebrahad

Mint a villámgyors szélső, úgy rohant el az idő tavaly augusztus végétől májusig – ezt érzékelhették legalábbis az olasz bajnokság hívei. Szubjektív értékelés a kiegyensúlyozott Zebráktól a lúzer milánói kék-feketéken át a gólkirály El Matadorig.