Makacs a gyerek? Kutatók bebizonyították, hogy ez igenis jó dolog

2017. 09. 05., kedd, 19:19

Kutatók több mint 700 gyereket követtek végig a felnőtté váláson, és kiderült, hogy azok, akik gyerekkorukban makacsok voltak vagy gyakran megszegték a szülői szabályokat, felnőttként magasabb fizetésre számíthatnak.

A Development Psychology folyóiratban megjelent egy tanulmány, akutatásban 700-an vettek részt, nyolc-kilenc év körüli életkortól kezdve egészen negyvenéves korig. A kutatás már 1968-ban elkezdődött, akutatók egészen felnőtt korukig figyelemmel kísérték a gyereket.

A tanulmány foglalkozott azzal, hogy a gyermekkori viselkedésből miként lehet megjósolni a kutatásban résztvevők felnőttkori sikerét, valamint hogy a makacsság a felnőttkori pályafutás során tényező lehet-e.

 A kísérlet kezdetén a kutatók a gyermekek viselkedését vizsgálják, beleértve a szorgalmat, a dacot és a szabályszegésre való hajlamot, majd később ugyanezeket a tulajdonságokat vizsgálva,összevetették a keresetükkel. Ebből az derült ki, hogy azok, akik gyermekként gyakran semmibe vették a szabályokat vagy a szüleik figyelmeztetését, felnőttként többet kerestek.

Bár a tanulmány sok dolgot nem vett figyelembe, ami befolyásolhatja a fizetést, az mindenképpen figyelemreméltó gondolat, hogy ha a makacs gyerekek felnőnek, és megtanulnak nemet mondani, akkor felnőttként sokkal könnyebben tárgyalhatnak arról, amit akarnak.

Az írók több magyarázatot is adnak erre a helyzetre. Az egyik az, hogy a makacs emberek értékelik a versenyt a személyes kapcsolataikban, így gyakran mindent megtesznek, hogy érdekeiket másokkal szemben érvényesítsék. A másik, hogy azok, akik szabályokat szegnek már a szüleikkel szemben is, nagyobb eséllyel hajlandók felvállalni a saját véleményüket és akaratukat, ami a későbbiekben akár magasabb fizetésekhez vezethet.