Nagyböjt alatt gánica és paprikás pogácsa

2018. 02. 14., szerda, 12:30

A hat hétig tartó nagyböjt időszakában a régi somogyi katolikusok valóban szigorúan böjtöltek Somogyban is. A legbuzgóbbak egyáltalán nem ettek húst, sőt a farsang végén még a zsíros edényeket is elrakták, külön böjti edényekből főztek.

Táskán ezeket az edényeket egy erre szolgáló vászonzsákban felvitték a padlásra. A kaposfői németek a böjt előtt már hetekkel összegyűjtötték egy tízliteres bödönbe a vajat, ezzel főztek a nagyböjtben. A többség azonban nem volt ilyen szigorú, jellemző volt pl. a büssüiek böjtölése: „Húst keveset ettek, minden szerdán és pénteken még zsíros tálban sem főztek, csupán keszőcét vagy korpalevest készítettek... Csak vasárnaponként főztek zsírral, egyébként tökmagolajjal vagy virágolajjal (napraforgóolaj). A nagyhéten ... mindennap szigorú böjtöt tartottak. Aszalt szilvát, zsír nélkül készült paprikás pogácsát, tejes bablevest ettek. Göllében jellegzetes böjti étel volt a keserű és füstölt túró, a tejfölös kukoricagánica, a kukoricaprósza, a kifőtt tészták és a sóspogácsa. Szívesen ettek vakhal nevű savanyú mártást is.

A zselici Patosfán még a század elején is szokás volt, hogy némelyek a nagyböjti szerdát, pénteket, szombatot három szem búzán meg vízen böjtölték meg. Ezt azzal indokolták, hogy Jézus is így cselekedett a pusztában. A negyvennapos böjt egyes szakaszait Somogyban is megkülönböztették, ennek részletei azonban mára elhomályosultak.

A cibereleves

A Husveti bojti etkezes  legfontosabb eleme a cibereleves vagy korpakiszi. Ezt úgy készítik, hogy korpát vagy aszalt gyümölcsöket forró vízzel leöntenek, kevés kenyeret vagy kovászt kevernek hozzá, s így hagyják, amíg meg nem csicsósodik, azaz édeskés-savanykás ízűvé nem erjed. Ekkor fölforralják, akár tojással is gazdagítják, s melegen fogyasztják. A cibere vagy kiszi a böjt jelképévé is vált, ami nem meglepő, hiszen minden nap ez a nem túl gazdag leves gőzölgött az asztalon. A farsang végi mulatságokon Cibere vajda és Konc király jelképesen összecsapott, s a böjtöt szimbolizáló figura, a szakadt és sovány Cibere vajda került ki győztesen.

A húsvét előtti negyedik hét a guzsahét. A név magyarázata a következő mesztegnyői szokásból kiderül: „Guzsahétën, ha kotyút a liba vagy tyúk, akkor babicát, guzsát tekertek alá: szalmábu ojan kis tekercsfélét. Azt alátëtték a tyuknak, hogy në lëgyenek guzsásak a kislibának vagy a csirkének a lábai”. „Guzsahétën vetëgelődni së szoktunk, mög még csibét së szabad vót űtetni, azér mer mind nyomorúttan kēnek ki.” Szerintük „mögguzsad” a vetemény, kidől a lábasból a paprikapalánta. A hácsiak szerint sem szabad ezen a héten tyúkot ültetni, mert sánta, beteg csibe kel ki a tojásból.

A böjt ötödik hete a feketehét, melyet a feketevasárnap zár le. Utána következik a virághét végén a virágvasárnappal. A somogyiak veteményezési szokásai összefüggnek a böjti hetek nevének népi értelmezésével. Pl. a somogyszentpáliak a fekete héten vetették el a (fekete magú) mákot. A következő varázscselekményeket alkalmazták: A vetőmákba tojást tettek, hogy a termés tiszta legyen, és egy bocskordarabot, hogy el ne fagyjon. Ezt a bocskordarabot utána leszúrták a földbe a mákvetés mellé. A hácsiak, somogyjádiak feketehéten nem mostak, nem meszeltek, ők is ilyenkor vetették el a mákot, hogy jó fekete legyen. A zamárdiak szerint mást nem szabad vetni, mert megeszik a „bogarak” a növényt. Itt feketehét péntekén hagyományosan mákos kifőtt tésztát esznek. A virágokat virághéten vetették, hogy majd szépen virágozzanak, a kerti veteményeket (krumpli, répa) meg a nagyböjt utolsó hetében, nagyhéten, hogy nagyra nőjenek. Virághéten azért nem szabad ezeket elvetni, mert akkor csak virágoznának, és nem teremnének.

A templomokban feketevasárnap fekete lepellel letakarják az oltárképet és a feszületet. A hívő asszonyok feketébe öltöznek, a zamárdiak ekkor fekete kendőt, a lányok fekete szalagot viseltek, ezt virágvasárnap világosabb kendő, ill. rózsaszínű szalag váltotta fel. A nagyböjtben, fekete- és virágvasárnap, és nagyhéten esténként kimentek a Kálváriára, böjti énekeket énekeltek és rózsafüzért imádkoztak.

A nagyböjt idejében szüneteltek a lakodalmak és a bálok. A nagylányok azonban vasárnaponként összejöttek, párosító énekeket énekeltek, karikázókat táncoltak. Ezzel kapcsolatos CSÁKY ELEK megfigyelése, melyet az Ethnográfia 1897-i évfolyamában közölt: Lengyeltóti környékén a böjti időszakban a délutáni istentisztelet után a templom körüli téren a nagyobb lányok „kisebb-nagyobb csoportokban körbe állva, összefogódznak. Most valamely népies nótát kezdenek dalolni, s a dallam ütemei szerint körben forogva az egész csoport ugrál. E játékot egyszerűen ugrálásnak nevezik.

Buzsákon a fiatalok nagyböjti összejöveteleit szokáknak nevezik: „Vasárnap délután a templomkertben a lányok énekszóra karikáztak, a legények fűzfavesszővel csapkodták a bokájukat.”

Ezeket olvasta már?