Fino: irány a Közép-európai Liga!

2012.06.13., szerda 12:40

Úgy tűnik, minden akadály elhárult az elől, hogy a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata visszatérjen a sportág nemzetközi porondjára. A magyar bajnok és kupagyőztes együttes egy év szünet után újra rajthoz állhat a Közép-európai Ligában.

A somogyiak tavaly nyáron jelentették be, hogy anyagi okok miatt csak a magyar bajnokságban indulnak, de várható volt, hogy amint lehet, visszatérnek a nemzetközi mezőnybe. A Közép-európai Röplabda Szövetség elfogadta a klub nevezését, de még kell egy hivatalos megerősítés az európai szövetségtől, mert a szabályok értelmében csak olyan együttesek szerepelhetnek a Közép-európai Ligában, amelyek Európa-kupa indulók. A kaposváriakat viszont a tavalyi visszalépés miatt eltiltották, de egy külön engedéllyel most mégis megkapják a lehetőséget.

Jó hír, hogy a Közép-európai Liga hivatalos honlapján láthatjuk a Finot az indulók között. Az összeállítás szerint nyolc csapat alkotja majd a mezőnyt: a magyar bajnok mellett egy horvát (Mladost Marina Kastela), valamint két-két osztrák (Hypo Tirol Innsbruck és Posojilnica), szlovén (ACH Volley Ljubljana és Calcit Kamnik) és szlovák (Chemes Humenné és Unicef Bratislava) együttes. A nőknél egyébként tíz klub csatázik majd a helyezésekért, és ott lesz az indulók között a bajnok Vasas és az ezüstérmes Gödöllő is.

Forrás: somogysportja.hu




Az e-mail címeket nem tároljuk!
Bezár

 Hírek

Játék
Nyerjen fürdőbelépőt!

Nyerjen fürdőbelépőt!

Lassan itt a nyár és szívesen strandolna már? Akkor játsszon velünk! A napokban átléptük a 7000 lájkolót, ezért szeretnénk kedveskedni olvasóinknak. Játékunkban 7 db belépőjegyet sorsolunk ki a helyesen válaszolók között a kaposvári Virágfürdőbe.
Elhunyt Dr. Stadler József

Elhunyt Dr. Stadler József

Az építész, várostervező szakmérnök, Kaposvár egykori főmérnöke, a rendszerváltozás után négy évig önkormányzati képviselője hosszan tartó betegség után, 77 éves korában hunyt el. Temetése pénteken 10 órakor lesz a kaposvári Keleti Temetőben.
+4,+2
Drágul az üzemanyag

Drágul az üzemanyag

Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát csütörtöktől a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásból kedden az MTI.