Kaposvári staféta: Dr. Miklós Endréné

2012.06.30., szombat 06:29

Tanítványaim gyöngyszemek egy csodaszép gyöngysorban – vallja Dr. Miklós Endréné, a kaposvári Táncsics Mihály gimnázium biológia-kémia szakos tanára.

A számos tanítványt országos sikerekig vezető, alázatos és elhivatott pedagógussal örökségekről, gyöngyhalászatról, a költészet és az élet ajándékairól beszélgetett Vass Norbert tavaly nyáron. Dr. Miklós Endrénének Simonné Kutas Zita adta át a stafétát.

A kaposvári stafétát Dr. Szili Ferenc indította el tavaly nyáron két szálon. A történész Török Tamást és Dr. Szijártó Istvánt is felkérte egy-egy beszélgetésre, így két külön úton, két külön csapattal halad a kaposvári váltó. Még az is lehet, hogy egyszer összekapcsolódik a két sorozat. Kövessék nyomon Önök is a beszélgetéseket!

Két hét múlva Prof. Dr. Rozsos Istvánnal láthatnak beszélgetést.

Ajánlónkból kiderül, hogyan is adják át egymásnak a stafétát a kaposváriak:

 Fotógalériák

 Magazin

A tangó gyilkosa, a tangó királya

A tangó gyilkosa, a tangó királya

Ha a tangó a szerelem zenéje, akkor Astor Piazzolla az érzelmek tanítómestere. Úgy játszik a hangokkal, olyan feszesen pattog ujjai alatt a ritmus, hogy megelevenednek az érzések. Zenéje nem egyszerű. De hallgassák meg. Csukott szemmel érdemes.
Szivárványos Gyermeknap

Szivárványos Gyermeknap

Míg a hónap első hétvégéjén az édesanyákat köszöntöttük, addig május utolsó vasárnapja a kicsik ünnepe. Kaposváron idén igazán bő a programkínálat, a gyermeknap ugyanis egy hétvégére esik a Festők Városa Hangulatfesztivállal.
Miért alszanak a virágok?

Miért alszanak a virágok?

Miért alszanak a virágok? Nem azért, mert fáradtak, és még csak nem is azért, mert álmosak - a legtöbb tudós szerint éppen hogy azért, mert kellőképpen fejlettek.
Kevesebb tejet iszunk

Kevesebb tejet iszunk

Az utóbbi időben évi 2-3 százalékkal csökken az egy főre számított tejfogyasztás Magyarországon, míg öt éve egy ember 170 liter körüli mennyiséget fogyasztott - tejegyenértékben számolva - addig ez a múlt évben 155 liter volt.
Piacmustra: már a cseresznyét is viszik

Piacmustra: már a cseresznyét is viszik

Teljes színkavalkád várt ma reggel a piacon. A szebbnél szebb virágok mellett csak úgy piroslottak a standok az epertől és a cseresznyétől. Sok árus azt mondja, az idén legalább nem fagyott el a termés, viszont az eső hiányzott. Pénteki beszámolóm.

 Legfrissebb hírek

Nyerjen fürdőbelépőt!

Nyerjen fürdőbelépőt!

Lassan itt a nyár és szívesen strandolna már? Akkor játsszon velünk! A napokban átléptük a 7000 lájkolót, ezért szeretnénk kedveskedni olvasóinknak. Játékunkban 7 db belépőjegyet sorsolunk ki a helyesen válaszolók között a kaposvári Virágfürdőbe.
Kaposváron lép fel a Wasabi Kht.

Kaposváron lép fel a Wasabi Kht.

A napokban látott napvilágot a Wasabi Kht. zenekar „Aranyat ér” című számának videója. A zenekar május 26-án a Festők Városa Hangulatfesztiválon lép fel délután 15 órától. A csapat lendületes műsorát a nagyszínpadon nézhetik meg.
Károly Róbert találkozása a diákhitellel és a Facebookkal

Károly Róbert találkozása a diákhitellel és a Facebookkal

A közösségi hálókon való haszontalan időtöltést próbálja megfordítani a Diákhitel Központ március óta futó, érettségire felkészítő programjával - tájékoztatták lapunkat.
Világító lámpások mutatják az utat

Világító lámpások mutatják az utat

Minden szülő retteg attól, hogy gyermekének egy nap nyoma vész. Évente 14 ezer gyermek tűnik el, van aki hosszabb, van aki rövid időre, és van aki örökre. Az eltűnt gyerekek világnapjának célja a figyelemfelkeltés és a megelőzés.
Félmilliós támogatás a polgárőröknek

Félmilliós támogatás a polgárőröknek

Félmillió forintos támogató oklevelet adott át pénteken a Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület részére Szita Károly a szervezet éves közgyűlésén. A polgármester megköszönte az eddigi munkát és egy új, közös együttműködés lehetőségét is felvetette.